Ez mindig attól függ, hogy milyen sokszor és mivel közlekednek a nyíláson keresztül. Egy boltajtóra szerelt függöny átlagos használat mellett 6-10 évig is használható. Ekkor tapasztalható, hogy a függöny anyaga a színében öregedni kezd, de ez nem befolyásolja a mechanikai tulajdonságait, rugalmassága és hőszigetelő képessége ugyanúgy megmarad. Egy nagy igénybevételű teherkapun akár 2-3 évente is szükséges lehet a szalagok cserélése, elsősorban a munkavédelmi előírások miatt. Összességében elmondható, hogy az élettartama a használat gyakoriságától és a függönyt ért mechanikai hatásoktól függ.
A függöny tisztításakor elsődleges szempont, hogy kerüljük a maró hatású vegyszereket. Kisebb mértékű szennyeződés esetén elégséges a háztartásban is használatos üvegtisztítóval befújni a felületét, majd papírtörlővel vagy száraz puha ruhával áttörölni. Erősebb szennyeződés esetén a szalagokat a helyükről leakasztva mosószeres vizes ronggyal le lehet mosni, majd üvegtisztítóval és papírtörlővel áttisztítani. Nagyobb ipari függönyök esetén előfordul, hogy a szalag felülete megkarcolódik és a targoncáról a zsír belekenődik a mélyedésekbe. Az így elhasználódott szalagokat a munkavédelmi átláthatóság miatt célszerűbb időnként átcserélni.
A nyílás megmérésében és az adott helyhez legmegfelelőbb függöny kiválasztásában a legtöbb esetben telefonon is tudunk segíteni. Természetesen igény esetén helyszíni felmérést és szaktanácsadást is kérhet. A részletekről érdeklődjön vevőszolgálatunkon.
A függönyök árait nem négyzetméter alapján tudjuk megadni. Az árak a függönyhöz felhasznált alapanyag szükséglet alapján vannak kalkulálva, így, ha nagyobb függönyre van szüksége, akkor kedvezőbb m2-re vetített árakon tudja megvásárolni.
Első lépésként az adott felhasználáshoz szükséges terméknél lévő árajánlatkérőben feltüntettük a legfontosabb adatokat, amelyek alapján előzetes árat tudunk adni. A végleges méretek és részletek ismeretében pontos árajánlatot készítünk.
Mérési adatunk hűtők esetében áll rendelkezésre. A nyári melegekben egyes hűtőkön akár 50%-os elektromos energia megtakarítást is mértek. Ajtók és kapuk esetében pontos hőszigetelési értéket nem lehet megadni, mivel a hőszigetelés több dolog függvénye. Pl. mekkora huzat a nyíláson, hány fok a külső és a belső hőmérséklet közötti különbség, mennyit van nyitogatva az ajtó, mekkora átfedésű függönyről beszélünk, milyen szalagvastagságból van legyártva stb. Ezek mind befolyásolják a végső eredményt. Összességében azért elmondhatjuk, hogy a nyitott ajtóval ellentétben a függönnyel szerelt nyílásokon jelentősen érezhető a külső és belső hőmérséklet különbsége.
A legtöbb ajtó és a hozzá tartozó szerelési lehetőség mind eltérő, ezért nincsenek kész függönyök. Minden darabot egyedileg gyártunk le. Gyártási határidőnk maximum 3 munkanap. Ez a függöny méretétől és a kért szalagtípustól függ.
Kültéri használat esetén a normál szalagokból álló függöny nyugodtan alkalmazható. A fagyálló anyagot csakis olyan helyeken szabad alkalmazni, ahol egész évben mínusz hőmérsékletben van a függöny (pl. mélyhűtőkamra vagy mélyhűtőház.) A meleg hatására a fagyálló szalagok összetapadhatnak, ezáltal megnehezítik a függönyön való közlekedést.
A DOP és a DEHP a PVC-hez használt lágyító adalék. Az egészségre káros hatása miatt használatát a 2008. október 18-tól érvényben lévő új európai vegyianyag szabályozásnak megfelelően az Európai Unióban betiltották. A Hőstop-Plastika Kft. által forgalmazott Hőstop® szalagok és táblák a nem tartalmazzák az egészségre káros DOP/DEHP lágyító adalékokat!